Örömünnep a mai, öröm, hogy még mindig létezik a színház. A világnapi üzenetet Dominek Anna olvassa fel a Petőfi Színházban. Vele beszélgettünk arról a szépségről, a színház megmaradásáról, arról, hogy emberi minőségünkben ugyanazok vagyunk, mint 2000 éve, ugyanúgy nevetünk, sírunk.

– A színház összművészetiség egyre izgalmasabb, zeneileg, színpadképileg, minél több varázslatot tudunk létrehozni, pláne mesedaraboknál, ezt nagyon szeretem.

Amikor állandóan rohanunk, a színházban együtt vagyunk, együtt lehetünk, egy közösségben, együtt tudunk érezni azzal a karakterrel, jellemmel, akit a színész megformál. Ez csodálatos adomány.

Dominek Anna mindenképpen színésznő akart lenni, az előadói pálya vonzotta. Először csak verseket mondott, azt az üzenetet adhatta át, amit egy két-három órás előadás megfogalmaz, szereti az esszenciális dolgokat, a sűrítést.

Gimnazistaként azonban belecsöppent egy előadásba, a veszprémi színház Sümegen adta elő a passiójátékot, hívták őt, statisztaként két hétig együtt izzadt a porban, a tűző napon a többiekkel – szerelem volt az első látásra.

Érezte, hogy színházban szeretne dolgozni, együttműködni másokkal, közösségben alkotni. Minden előadással szellemi termék keletkezik. Ennek köszönhetően van itt, budapesti tanulmányai elvégzése után Veszprémbe szerződött. A szerelem az óta is tart, nemcsak a színházzal, de a várossal is, családjával itt él. Idealisztikus volt az a kép, amit az alkotó közösségről elképzelt, de a színészetet szolgálatként fogja fel.

– Az előadás alkotó része vagyok, azt szolgálom, és ez boldoggá tesz. Ez egy műhely, alkotóközösség, ahol a legtöbbet, legjobbat hozzuk ki egymásból. Az eddigi feladataim azt mutatják, nem skatulyáztak be: játszottam gonosz királynőt, királykisasszonyt, öreg szolgálót, rossz lányt.

Mindegyik szerep mást ad nekem és tőlem is mást kíván; ettől izgalmas, néha küzdelmes, mégis örömteli egy-egy alkotás. Vannak olyan szerepek, melyektől én kapok sokat. Amikor Antigoné életútját fejtegetjük és bontjuk ki, a saját életemet is bogozom és értem meg általa. Antigoné megformálása teljesen kicserélte gondolkodásomat az addigi életemről.

Tudtam, ha ott, akkor valamilyen út mellett döntök, azon végig kell mennem. Akkor választottam párt magamnak. Antigoné az életemhez adott új látásmódot, Szép Ernő Ádámcsutka című darabjának Marion szerepének megformálása viszont az ellenkezője: az én életem volt hatással a szerep megformálására, az én vívódásaimat, szenvedésemet tudtam abban a monológban megmutatni.

A próbafolyamat nagyon izgalmas, de az is, a színpadon milyen hatást ér el a színész. Amit a próba folyamán megtudott az ember, azt a színpadon át kell adni a nézőknek.

A legjobb mégis színpadon lenni, másfajta minőség, amikor van szándéka, közölnivalója, az a színész legnagyobb beteljesedése.